Mérlegképes könyvelőt keres Székesfehérváron és környékén?

Könyvelés

Könyvelés

Korlátolt felelősségű társaságok (Kft.-k) teljes körű könyvelését vállalom. Folyamatosan képzem magam, részt veszek szakmai fórumokon, kötelező, valamint az általam könyvelt cégek életét érintő továbbképzéseken, hogy Ügyfeleim naprakész információk és jogszabályok alapján pontos tájékoztatást kapjanak.

Ügyfélközpontú hozzáállás

Munkaidőben (8:00-16:00-ig) mindig elérhető vagyok Üzletfeleim számára, akiknek, ha azonnal nem is, de rövid határidőn belül választ adok szakmai kérdésükre. Alapos, pontos, precíz munkát végzek a számomra biztosított információk alapján.

Nagyon fontosnak tartom, és erre szánok is megfelelő időt, hogy alaposan megismerjem leendő Ügyfelem vállalkozását, jelenlegi helyzetét, jövőbeni terveit. Az év folyamán szeretek többször egyeztetni a kft. helyzetét illetően, hogy az Ügyvezető ne az utolsó pillanatokban értesüljön arról, hogy cége sokkal jobban, vagy sokkal rosszabbul teljesíti az adott évet, mint ahogy tervezte.

Tisztességes könyvelés Székesfehérváron

Tisztességes munkát végzek, ezért olyan Ügyfeleket keresek, akik szintén tisztességesen vezetik a cégüket. A lehetséges, jogszabályok adta adókönnyítési eshetőségeket minden esetben ismertetem az Ügyvezetőkkel, azonban semmi olyanban nem veszek részt, amit a hatályos jogszabályok nem tesznek lehetővé.

Maximálisan nyitott vagyok az elektronikus ügyintézésre, magam is minden elérhető felületen ezt támogatom. Tehát javaslom, hogy az Ügyfél számlázó programját kössük össze az én könyvelő programommal és így időt megtakarítva tudom rögzíteni a számlákat. Ennek következtében több időm marad az Ügyfelem saját, egyedi kérdéseinek megválaszolására, munkájának támogatására.

Optimalizálja cége könyvelését!

Az adózás tekintetében még a leggyakorlottabb vállalatvezetők is könnyen eltévedhetnek, hiszen a megannyi céges teendő mellett nehéz odafigyelni a könyvelés apró részleteire. Én abban segítek, hogy az Ön cége minden esetben a legprecízebb könyvelési szolgáltatás segítségével optimalizálhassa pénzügyeit. Ha engem választ, nem kell aggódnia, hogy egy esetleges adóellenőrzés alkalmával bírságot kap. Segítségemmel minden esetben jól megalapozott pénzügyi döntéseket hozhat.

Céget alapítana, és biztos akar benne lenni, hogy minden pénzügyi kérdésben a jogszabályoknak megfelelően jár el? KATA-s vállalkozásba fogna, és szeretné biztos kézben tudni könyvelését? Legyen szó bármilyen cégről, segítek a jogszabályi környezet keretei közötti legjobb döntéseket meghozni, időt és energiát spórolva önnek, valamint hatékonyabbá téve vállalkozását.

Mérlegképes Könyvelő Székesfehérváron

Könyvelés Székesfehérvár

Könyvelő Székesfehérvár

8000 Székesfehérvár, Ősz u. 2.

+3630 501 7305

info@konyveloszekesfehervar.hu

Hétfő - Péntek: 8:00 - 17:00

Megbízhatóság, precizitás

Könyvviteli szaktanácsadás és segítség a cégalapításhoz, cégmódosításhoz, mérlegképes könyvelés és bérszámfejtés, hivatali ügyintézés.

A Könyvelő Székesfehérvár weboldal cookie-kat (sütik) használ a teljesebb felhasználói élmény és anonim látogatottsági statisztika gyűjtése érdekében.